Terveztem már. A freeblog nem barát, ami pedig itt írva vagyon részben nem up to date, részben pedig olyasmi, amit nem szeretnék látni a közeljövőben.

http://glowingstreetlights.blogspot.com/

See ya mate!

(remek cím, végezetül beírtam az első két szót, ami eszembe jutott, illetve nem volt foglalt)

Kicsinek és idiótának érzem magam, szívesen belenyomnám a fejem a homokba, hogy ne látszódjon a homlokomra festett LOOOSER- felirat.

Ja, de nekem még az se menne.

Bárki vagy odafent, remélem most kurva jól szórakozol!

Utálom, ha igazam van. De az összeomlásnak meg kellett történnie. A családomra pedig nem számíthatok.

Most kicsit elegem van.

NYME - BTK - anglisztika
Nem, ehhez nem kell gratulálni.

Bölcsész vagyok, basszameg...

Nagyon jó és nagyon rossz. Ambivalencia.

Kevesebb, mint 24 óra. De lenyelem a sírást, igen, rettegek, basszameg.

Már a családom sem bízik benne, hogy felvesznek, akik pedig igen, és közelebb állnak a lelkemhez, nincsenek itt.

Hát van pár szar éjszakám.
Egyrészt vihar.
Másrészt pedig.
Harmadrészt ugye.
Különben meg.

Tanulnom kellene, egyedül vagyok, unatkozom, tehát ráérek.

Lényegében úgy viselkedek, mint egy kutya. Amíg nincs egyértelmű és elérhető ösztönzés, akkor addig sehogy sem tudom rávenni magam az aktivitásra és, hogy érdemben cselekedjek valamit. Itt van mondjuk a nyelvtanfolyam. Három órája kezdtem megírni a házit, de mindig azon kapom magam, hogy hosszú percek óta az ablakon bambulok kifelé, pirítóst csinálok, vagy sétálgatok fel-alá a lakásban. Képtelen vagyok koncentrálni. Egyrészt meleg van. Különben pedig: nem látom értelmét. Megmondták, hogy "jól jön ez még", de tudom, hogy amíg ez a misztikus jövőbe mutat, baromira nem fogom venni a fáradtságot, hogy energiát fektessek belé. Nekem konkrét célok kellenek és konkrét időpontok, tudom kell, mi mikor lesz jó, semmi más nem motivál. Most tehát egész egyszerűen semmi sem. Tudom, hogy kell. Érzem, hogy így van. Csak nem érdekel...

Még négy nap és kiderül. Kikészít a bizonytalanság. Szarabbul vagyok, mint az előző egy-két hónapban bármikor, ez pedig egyértelműen ennek tudható be. A pozitív meglepetéseket sem szeretem, hát még az ilyen bizonytalankodást, "mi lesz, ha". Tudni akarom, nem bírom ezt az egy helyben álldogálást, nekem lépnem kell és végre biztosnak lenni abban, mi lesz. Türelmetlen vagyok, mint általában, változást és cselekvést akarok, ezt pedig MOST.

Csak félek, hogy rossz vége lesz. Nem tehetek róla, tervezgetek és képtelenségekről fantáziálok a jövőt illetően, én pedig megpróbálom nem beleélni magam a változásokba, de attól tartok, sikerült. Nem tudom, mi lesz, ha nem vesznek fel és borul minden terv. Vagyis épp az a baj, hogy sejtem és előre félek attól a pillanattól. Én nem szeretném azt megint, már a gondolatától is pánikba esek, mi lesz akkor...?

"Segítsetek Vuknak, a kisrókának!”

Ha így, ha úgy, ha nem vesznek fel, akkor is EL FOGOK KÖLTÖZNI INNEN.
Most már kimondhatom: UTÁLOM ezt.

Jó volt. Mert jó. Nagyon. Mert láthattam, akik hiányoztak már (uhh, de izgalmas így, hogy nem írok neveket, mekkora rejtély, hogy kik is hiányoznak nekem). Meg különben is. Jó.

Már most hiányérzetem van. Vagyis már a vonaton az volt abban a dög melegben. Többféle és egyik sem jó. De ezt is majdcsak túléljük, nemde?

Nem hittem volna, hogy valaha egy háromjegyű szám láttán sírni fogok, de eljött ez a nap is.

Nem fognak felvenni sehová.

Nem lehet, hogy minden ennyire összejöjjön. Ismerem magam, képtelenség, hogy egyszerre minden működjön és jól alakuljon. Vagy nem vesznek fel, vagy mégsem lesz lakás, vagy tönkremegy minden más, de valamelyiknek a közeljövőben be kellene következnie. Igaz, hogy ha az életben valami összejön, másnak látványos összeomlást kell produkálnia. Csak nagyon nem szeretném. Túl jó. Még ha változatlanul nem is élem bele magam (csak gyengébb pillanataimban, de akkor nagyon...).

Reménykedjünk.

Egy hét és meglesz a felvételi eredménye. Akkor életem egy részével kapcsolatban már nem lesz több bizonytalankodás.

Negyven perc buszozás minimális feszültséggel és izomgörccsel. Tényleg minimálissal, ha nem koncentrálnék még mindig arra, amit érzek, észre sem venném. Rájöttem, hogy ha megfelelően fókuszálok egy dologra, nem lesz semmi bajom. Jó vagyok vagy jó vagyok?

Mindig tudtam, hogy páratlanul és igazságtalanul nehéz életem van. Tudtam, hogy a Mindenható ok nélkül büntet engem aránytalanul nagy akadályokkal és tudtam, hogy sokkal többet szenvedek, mint embertársaim. Tisztában vagyok vele, igen.
Más magyarázatot nem tudok.
A hűtőből kivett, kellemesen jéghideg ásványvizes üveg a kezemben van, de nem tudom kinyitni. Nem és nem. Már próbáltam mindenhogy, hagyományosan, foggal, a régi, bevált problémamegoldó módszerrel (módszeresen megütni vagy nekicsapni valaminek), de semmi. Képtelenség. Most már biztos, bárki is legyen ott fenn, próbára akar tenni, ezen kívül pedig az élet szívás. Képtelenség kinyitni. Itt van a hideg víz a tökéletesen párás üvegben pár centire tőlem és késssz... szomjan fogok halni. Ennyi volt.
Kénytelen leszek nem jéghideg csapvizet inni?
Miért büntet a soooooorssssssss?!

Ja, nem, sosem voltam normális. :D

Holnap pedig utazok ötven kilométert busszal, majd szintén ötvenet vissza. Meglepően régóta az első alkalom lesz. Tudom, nem nagy dolog, de... de. Persze, nem lesz baj. Nem ám.

"Let's take a breath and jump over the side"

37 fok árnyékban. Ásványvíz, ventilátor, hűvös (?) szoba. Ha ennél kevesebb ruha lenne rajtam, szerintem már törvénysértő lenne, de igen, változatlanul haldoklom a melegben.

Az esti "gyere velünk ki az Érpartra a koncertre" meghívás mögött pedig nagyon erősen vodkát sejtek. Szegény fejem...

Dear Dóra,

shut the fuck up.

Sincerely,
the cleverer side of your brain

"Every step that you take
Could be your biggest mistake
It could bend or it could break
But that's the risk that you take"

Anyway.

Goodbye, hatvanezer (!) pénz, helló nyelvtanfolyam. Német nyelvvizsga. Mert kell.

Goodbye, százhúszezer (!!) pénz, helló autóvezetési oktatás. Ehhez pedig még kedvem is lenne - pontosabban lesz. Még akkor is, ha vezetni tudok, csak épp jogosítványom nincs.

Tehát így állunk, mármint fekszünk jelenleg. Albérletet is néztem, az is kritikus, persze, előtte vegyenek fel valahová.

Azt mondták, nem tudják megemészteni a változást. Ami érdekes, elvégre nem az ő világuk fordul a feje tetejére. Elismerem, drasztikus vagyok. És? De hát mikor nem? Hiába, nincs annyi önkontrollom, hogy ne menjek rögtön fejjel a falnak. Egyébként mindenkinek meg kell szereznie a saját fejsérüléseit (vodka ivás szempontjából már meg is szereztem :D).

Nem is tudom, mire lenne nagyobb szükségem, ha néha napján megrázna valaki, hogy "te hülye, gondolkozz már", esetleg megölelne, hogy "te hülye, ne gondolkozz már ennyit".

Mondjuk per pillanat egy atyai pofonvágásra lenne szükségem, hogy ne hányjam blogra az összes lelki nyomorom, ami van. Nem, kivételesen tényleg nem rinyálok (legalább is nem annak szántam, de tényleg!), elvégre szépen sínen van minden (mint József Attila - a pocsék szóvicc helye).

Különben: 40 fok árnyékban. Csak, hogy emlékezzek erre is.

Rendben van, nem minden rossz (az előző bejegyzést inkább piszkozatoltam, miután lecsillapodtam kissé, mindenkinek úgy lesz a legjobb).

A szomszéd nő elvesztette a kulcscsomóját, én találtam meg neki. Nem mellesleg a lázas beteg kislányához igyekezett és enélkül nem jutott volna be a házba. Csak hálálkodni tudott örömében, miközben utánam kiabálta az utcán: "Kisasszony, magát az Isten küldte!"

Hát hogyne, biztosan. Isten ajándéka még mindig :)

Megöl az időjárás, megöl az unalom. Még nem tudom melyik, de egyikük még a hónapban végezni fog velem, ebben már egészen biztos vagyok. Egyszerre van hideg és fülledt meleg, fúj a szél máskor pedig még csak meg sem mozdul a levegő. Döntse már el végre, mit is akar...

Tizenhat nap múlva pedig megtudjuk a ponthatárokat. Hogy félek-e? Ó, ugyan, ezt már rég nem félelemnek nevezném, ez olyan passzív rettegés az elkerülhetetlentől, amilyet nagyon régen éreztem már. Már közel sincs arról szó, hogy félnék elhagyni ezt a biztonságos kis világomat, hiszen mennék, csak szeretném már tudni, merre. Néha örülnék valamilyen támpontnak, amiről kijelenthetem, hogy változatlanul megmarad a következő hetekben/hónapokban.

De hamarosan vége. Teljesen. Bármi történjen is.

to keep in mind

GRWÁH! Shit.

Kelleni is fog ez a hétvége messze meeeeessze innen.